Önplágium – Üzenet a múltból

Kedves Barátaink! Nincs két hónapja, hogy február 4-én beköszöntünk IAB Hungary bloggal. Azóta megdupláztuk az IAB Hungary Facebook-követőinek számát, utolsó posztunkat 567-en olvastátok, és 109-en nyomtatok rá egy lájkot. Köszönjük a támogatásotokat!! Kiemelten fontosnak éreztem a témát, mégis meglepett az érdeklődés, ami az ügyfeles posztot övezte. Kommentben ráadásul Török Diától “megkaptam”, hogy nem először értekeztem erről 😉 Aztán megvolt a dézsávü,…

Details

Az ügyfelet nem lehet leváltani

Az amerikai felnőttek már 2013-ban többet interneteztek, mint amennyit a tévét nézték, 2014-ben pedig az Egyesült Királyságban is a netezés felé billent a mérleg. A németek európai viszonylatban konzervatívnak számítanak, de a 14-49 éves korosztályban már ők is az internetet részesítik előnyben. Bár Magyarországon még mindig nagyon erős a televízió, az olló itt is záródik. Az internethasználók körében – globális átlagban – a netezés…

Details

Tessék menni világot látni! – Interact Berlin 2015

Az IAB Europe legnagyobb éves rendezvénye az Interact vándorkonferencia, amit idén kilencedszer rendeznek meg, ezúttal – Párizs és Barcelona után – a német fővárosban. Három nap tömény szakmázás európai értelemben vett európai, sőt világszínvonalon. Ha csak egy külföldi szakmai konferenciára mész el idén, akkor ez legyen az! Ráadásul, ahogy arról már lehetett értesülni, az IAB most…

Details

IAB Blog Light

A Digital Hungary-vel együttműködésben az IAB Hungary Blog magvasabb posztjai mostantól rövidített változatban megjelennek az Internet/Media/Mobile Hungary és Evolution konferenciák háttérmagazinjában. A tartalmaink szélesebb közönséghez való eljuttatásán túl a célunk az időhiányos olvasók kiszolgálása volt. Az első, jövőbenéző posztot igyekeztem komoly értelmi vérveszteség nélkül, a fő csapásvonal és a slágvortok megtartásával jelentősen lerövidíteni. A zanzásítás természetesen sokat…

Details

Arccal a tartalom felé!!! (Vagy mégsem?)

Drága Barátaink! Ahogy beharangoztuk, szerdán kijött az IAB Europe  láthatósági tanulmánya (Viewable Impressions White Paper). Kérem, hogy mindenki önállóan dolgozza fel, a jövő héten kikérdezem! Tartalom, tartalom, tartalom Az elmúlt héten felzaklatott egy szolgálati közlemény, amit Rothenberg IAB admirális-generális adott közre a parancsnoki hídról. A szemfüles Médiapiac hívta fel a figyelmet a tézisekre “A technológia helyett figyeljünk a tartalomra” címmel.…

Details

Tekintetes Hirdetés uram!

Akinek még nincs programja február 11-ére, szerdára, annak javasoljuk, hogy nevezzen be Endre barátunk illusztris társaságban való fellépésére. 15:00 kezdettel az IAB Europe online szemináriumot tart ‘viewable impressions‘ (látható hirdetésmegjelenések) témában. A fejtágító apropója az IAB ‘viewability‘ tanulmányának megjelenése. A webináriumra előzetesen be kell regisztrálni itt. Terminus technicus A program kapcsán érdemesnek tartjuk előzetesen körbejárni a témát. Elsőként…

Details

Új kor hajnalán – 2015 a fordulópont?

Pár éve rendhagyó és mélyreható folyamatok indultak el a marketingben. A globális gazdasági válság hatására a marketing és a marketingesek megítélése jócskán megváltozott, komoly elszámoltatási és önigazolási nyomás alá kerültek mind személyes, mind általános szakmai szempontból. “Növekszik a nyomás a marketingvezetőkre, hogy igazolják, milyen közvetlen ráhatása van munkájuknak a számszerű üzleti eredményekre.” 2014 Korn Ferry…

Details

Beköszönünk!

Kedves Barátaink! Régi elhatározásunk volt már az IAB Hungary elnökségében, hogy a tagság és a tágabb digitális szakma számára hiánypótló hírfolyamot indítunk. Elsősorban a “nagy” IAB és az IAB Europe, de általánosságban az összes nemzetközi IAB-testvérszervezet tudás- és hírbázisára, valamint az iparággal mélyrehatóan foglalkozó szakmai sajtó anyagaira támaszkodva lőjük el az IAB Hungary blogját nagyjából…

Details