Elnökség - Sopov István

Sopov István

elnök (Adaptive Media)

István a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett műszaki menedzseri diplomát Információmenedzsment szakirányon. Egyetemi tanulmányai mellett 2004-ig a PORT.hu főszerkesztője volt, ezt követően marketing igazgatói majd kereskedelmi igazgatói pozícióban elsősorban a PORT.hu hirdetési felületeinek értékesítésért felelt 2006 végéig. 2007 elején alapította meg az Adaptive Media Sales House-t, amit ügyvezető igazgatóként vezet. A cég a legnagyobb független digitális hirdetésértékesítéssel foglalkozó sales house a magyar piacon. Húsz fős csapattal szolgálják ki a hirdetői igényeket, a hazai prémium oldalak mellett nemzetközi kiadványok értékesítésével is foglalkoznak. Több, mint öt éve foglalkozik programmatic értékesítéssel is. 2017 június óta az IAB elnöki tisztségét tölti be.