GVH a versenyjogi megfelelésről: Jobb megelőzni a bajt, mint kockáztatni!

Megosztás

December 7-én tartott a Gazdasági Versenyhivatal „Az előzetes megfelelés jelentősége” címmel egy online workshopot, amelynek előadói a versenyjogi és fogyasztóvédelmi előzetes megfelelési törekvésekkel kapcsolatos tapasztalataikat osztották meg a képernyők előtt ülőkkel.

Az előadásokon elhangzott, hogy bár a versenyhatóság az eljárásai során mindig értékeli az olyan utólagos, jövőre vonatkozó önkéntes megfelelési törekvések vállalását, mint pl. a reklámgyakorlatok jogszerűségi kontrollfolyamatait biztosító vállalati eljárásrendek és célirányos belső képzések bevezetése, de a vállalkozások számára még ennél is szerencsésebb, ha az előzetes megfelelésre és ezek igazolására fordítanak több időt, több munkát. “Az ezzel elérhető vagy javítható jogszerű működés napjainkban talán még fontosabb és összetettebb feladat, mint az elmúlt években. Érdemes megelőzni a bajt és nem kockáztatni, nehogy valaki belefusson egy jogsértő magatartásba és az ezzel járó versenyfelügyeleti eljárásba” – nyitotta meg az online eseményt Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke.

A workshopon az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) képviseletében Fazekas Ildikó a reklám önszabályozás fejlődéstörténetéről, a márkák számára a jogi és etikai sztenderdeknek való megfelelés stratégiai céljairól, és mindezen folyamatokban az ÖRT szerepéről beszélt. A Szecskay Ügyvédi Irodát képviselő Keller Anikó előadásában a megfelelési trendeket és a jól működő compliance gyakorlati megvalósítások kapcsán tapasztalt példákat mutatta be, illetve az előzetes megfeleléssel kapcsolatos tudatosság növelésére adott javaslatokat.

Horányi Tamás, a Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesületének alelnöke az előzetes megfelelés jelentőségéről, a MÉKISZ ezzel kapcsolatos gyakorlatáról és az Etikai Bizottság elmúlt két évben megvizsgált vállalatoknál leszűrt tapasztalatairól beszélt, köztük arról, hogyan, mi alapján monitorozzák a weboldalakat, és melyek a legproblémásabb, egészségre vonatkozó állítások azok tartalmaiban. A Gazdasági Versenyhivatal képviseletében Szalatkay Judit többek között a megfelelési programok jelentőségéről és a versenyfelügyeleti eljárásokról osztotta meg a tudnivalókat, felsorolva a kiszabható bírság összegét enyhítő és súlyosbító tényezőket is.

A Jalsovszky Ügyvédi Irodától és egyben az IAB Hungary Influencer Munkacsoportjának vezetőjeként Kapi Anikó tartott előadást, aki prezentációjában a szervezet gyakorlati működéséről, piaci edukációs céljairól és a reklámkampányok, influenszer kampányok jogi buktatóiról beszélt. “A workshop legfontosabb üzenete a vállalkozások számára az, hogy az előzetes megfelelés nemcsak azért jó, mert jogszerű tevékenységgel elkerülhető a bírság és megvédhető a hosszú évek során felépített márkánk jóhírneve, de egy esetleges eljárás során egy jól kialakított megelőzési program akár bírságcsökkentő tényező is lehet.” Mert ha a vállalkozások házon belül ún. megelőzési programokat alakítanak ki, amelybe szakértőket, külső és belső jogászokat is becsatornáznak, azt egy esetleges eljárás során a hatóság bírságcsökkentő körülményként fogja értékelni.

Az ügyvéd szerint sokszor futnak ki úgy kampányok, hogy a marketingesek bár sejtik, valami nem szabályos benne, és lehet, hogy meg is ússzák a felelősségre vonást, de csak azért, mert esetükben épp nem vizsgálódott a hatóság. Erre apellálni azonban kockázatos, hosszú távon csak az éri meg, ha a megfelelési program keretében írásban rögzített, céges belső szabályzatot, útmutatót fogalmaznak meg a munkatársak feladatáról, vagy akár az olyan esetekről, minthogy egy kampány során mikor kell bevonni a jogászt, vagy kinek, hogyan kell az ügyféllel kommunikálni. Mert ahogy fogalmazott: “soha nem az a baj, ha valamit nem tud a marketinges, az a fontos, hogy tudja, mikor kell a jogásznak továbbítani egy kérdést. Ehhez azonban egy jól működő, belső kommunikációs folyamatot is leíró útmutató szükséges, ami már egy előzetes megfelelési programnak is része tud lenni”.

A GVH előzetes megfelelésről tartott workshop öt előadójának prezentációit a GVH oldalán lehet végignézni. Arról pedig, hogy egy influenszeres együttműködésben kit, mikor és milyen felelősség terhel, a november végén a GVH influenszer marketingről szóló frissített tájékoztatója kapcsán tartott IAB Cafénk beszámolójában lehet olvasni.

Illusztráció: GVH / Facebook