Dr. Kapi Anikó az IAB influenszer munkacsoportjának új vezetője

Dr. Kapi Anikó

Megosztás

Az IAB Hungary 2019. márciusában alakította meg influenszer munkacsoportját, melynek vezetését idén februárban Dr. Kapi Anikó vette át Farkas Dánieltől.

Dr. Kapi Anikó egyéni ügyvéd a jogi pályán 8 év szakmai tapasztalattal rendelkezik, melyből több mint 6 évet ügyvédi irodában töltött, és közel 2 évet a francia tulajdonú sportszerkereskedelmi áruházláncot üzemeltető multinacionális vállalat jogi osztályán (a szakvizsga letételét megelőzően, mint vállalati jogász, majd mint jogtanácsos). Budapesten praktizáló ügyvédként, mind magyar, mind nemzetközi ügyfelek részére lát el jogi képviseletet. Szakterületei a reklám-és médiajog, szellemi tulajdonjog, adatvédelmi jog, kereskedelmi jog és az infokommunikációs jog.

Anikó a megválasztását követően, így nyilatkozott:

– Álláspontom szerint a COVID-19 járvány nagymértékben befolyásolta a hagyományos értelemben vett „influencer szakmai réteget”, mivel új szereplők léptek be az influencer világba, változtak a platformhasználati szokások, illetve a hirdetők igényei. Mindezek és a 2017 óta eltelt időben szerzett tapasztalatok is azt mutatják, hogy a szakma még inkább igényli a további edukációt, iránymutatást, szakmai és jogi továbbgondolkodást.

Az Influencer Munkacsoport vezetőjeként célkitűzésem, hogy segítsem és irányítsam a csoport munkáját azzal, hogy a szakma által használható, kézzel fogható produktumokat tudjunk létrehozni, amit esetenként az IAB keretein belül működő más szakmai csoportok, vagy egyéb külső személy vagy szervezet bevonásával látok megvalósítani, annak érdekében, hogy minél komplexebben tudjunk reagálni egy-egy felmerülő kérdésre.

Mint, ahogy a jó marketinges is először stratégiát alkot, az Influencer Munkacsoport 2021. évre vonatkozó stratégiája készen van, most már a megvalósítás következik.