David Cohen lett az IAB elnöke

Megosztás

Az Interactive Advertising Bureau (IAB) ma bejelentette, hogy David Cohen lett a szervezet elnöke, ami a második legfontosabb pozíció a szövetségben. Cohen széles körben elismert reklámügynökségi vezető, aki legutóbb a Magna észak-amerikai elnöke volt.

Az új elnök 2020. április 1-jén lép munkába Randall Rothenberg vezérigazgató közvetlen beosztottjaként, és a stratégiára, növekedésre, továbbá a működés minőségére fog összpontosítani.

Cohen legfőbb célja, hogy mélyebb kapcsolatokat építsen ki a kiadókkal, márkákkal és ügynökségekkel, növelje az IAB taglétszámát, illetve az együttműködés, a témafelvetés meghatározó alakja legyen, továbbra is biztosítva az IAB meghatározó szerepét a digitális iparágban. Egyúttal ő fogja felügyelni a fejlődő video- és több képernyős mérés, és attribúciós területeket is. Végül pedig Cohen felel az IAB eseménystratégiájának irányításáért is, garantálva, hogy az IAB összejövetelei megfelelően oktatják, inspirálják és vezetik a digitális marketing és a média szektorát.

Cohen emellett együttműködik majd Dennis Buchheimmel, az IAB Tech Lab elnökével, hogy jobban összekapcsolja a két szervezet tevékenységeit, ösztönözve következetesebb megoldások létrehozását és az iparági szabványok szélesebb körű alkalmazását a márkabiztonság, az adatvédelem, a programozott reklámozás, a videók és más, a kiadók, márkák és ügyökségek számára kritikus területeken.

Cohen és Buchheim együttesen felügyelik az IAB szerepét az iparági összefogással zajló Project Rearc kezdeményezésben is, melynek célja, hogy közös platformra hozza a digitális hirdetési és ellátási láncban részt vevő szereplőket az adatvédelem, a személyre szabás és a közösség értékének harmonizálása terén, és hogy az internetet jobb hellyé tegyék a fogyasztók számára.

Az új elnök Patrick Dolantől veszi át a pozíciót, aki 13 évig dolgozott a szakmai szövetségnél, és nevéhez köthető az IAB rendkívüli növekedése. Dolan 2020 végéig stratégiai tanácsadóként továbbra is segíti a szervezet munkáját.