IAB 2019: influencerek, új szolgáltatások, új munkacsoportok

Megosztás

Közeleg az év vége, így ebben a rendhagyó postban tekintünk vissza  arra, hogy mi is történt az IAB Hungary körül 2019-ben.

Régi és új vezetők

A január 15-i tisztújító taggyűlés ismét elnöknek választotta meg Sopov Istvánt, aki ennek kapcsán elmondta: “Az IAB Hungary elsődleges feladata kell legyen a digitális kommunikációs eszközök megismertetése úgy a fiatalok, mint a hirdetők, tanácsadók vagy médiaszereplők körében. Ugyanakkor ezt a szerepet akkor tudja betölteni érdemben az IAB Hungary, ha a szervezet ismertsége, elfogadottsága a szűken vett digitális területtel csak ismerkedő vagy részben érintett szereplőknél is magas. Ezeken a feladatokon kell együtt dolgoznunk nekünk, megválasztott tisztségviselőknek éppúgy, mint a tagságnak – akár egyedi projektek, akár munkacsoportok keretein belül.”

A következő hónapban Kékesi Zsuzsa (HVG) került a Médiaszekció élére, mivel elődjét, dr. Láng Zoltánt beválasztották az IAB Hungary elnökségébe, és ezért lemondott szekcióvezetői tisztségéről.

Októberben Fináczy Dóra váltotta Máth Andrást az IAB Hungary ügyvezetői pozíciójában. Dóra 15 éves múlttal rendelkezik az online piacon. 2007-től a Startlap hirdetési vezetője volt, majd az Index.hu kiadójához igazolt, ahol felépítette cégcsoport utazási portfólióját és elindította a Travelo.hu-t. 2015-ben átigazolt ügyféloldalra: az FHB Bank marketing főosztályát vezette. 2017-ben online stratégiai és üzletfejlesztési szakértőként visszatért a médiaoldalra.

 

Mindenhol influencerek

Nemcsak a hazai, hanem a magyar piacon is az év egyik toptémája volt az influencer marketing. A legnagyobb hype-on talán túl vagyunk, mostanra számos valós, pozitív tapasztalat és javításra ösztönző tanulság is megjelent a piaci szereplőknél. Miközben a nagy nemzetközi piacokon a mérhetőség iránti igény növekedése és a micro-influencerek előtérbe kerülése jellemző, itthon is történtek fejlemények.

Ezzel összefüggésben alakult meg márciusban az Influencer marketing munkacsoport Farkas Dániel, a Star Network társalapítója vezetésével. A munkacsoport két hiánypótló publikációval is jelentkezett 2019-ben: a nyáron fogalomtárat készítettek közel 40 definícióval, ezt követte decemberben egy bőséges kisokos, amely többek között történeti áttekintést, a különféle együttműködési formákat, brief sablont és folyamatmenedzsment útmutatót tartalmaz.

 

Szakdolgozat verseny első alkalommal

Az idei év egyik legizgalmasabb projektje a szakdolgozat verseny volt, amely három diák és tanáraik számára hozott díjakat. Az influencer téma ide is beférkőzött, mivel a szakdolgozatok mindegyike e téma valamely szegletével foglalkozott, legyen szó youtuberekről, micro-influencerekről vagy a sztárok szerepéről az online márkázásban. A díjazottakkal már több interjú is megjelent, ezeket itt, itt, itt és itt olvashatjátok (folytatás januárban további két tanár interjúval).

A tanárokkal beszélgetve egyébként izgalmas kép rajzolódott ki arról, hogyan befolyásolják a szakmai divatok a diákok szakdolgozati témaválasztását. Volt olyan időszak, amikor mindenki a felhasználók által generált tartalmakról, a YouTube-ról vagy épp az influencerekről akart írni, és a szokott minták alapján – az elsőre nehezebben megfoghatónak tűnő – adatvezérelt marketing vagy a mesterséges intelligencia lehet a következő slágertéma. Az egyébként nem feltétlen gond, ha hype témát választ egy diák, ha talál olyan nézőpontot, amit újszerűen, magas színvonalon tud feldolgozni. A díjazott szakdolgozatok azt igazolták, hogy az influencer téma kapcsán ezt többen is meg tudták valósítani.

 

Új munkacsoportok

Az Influencer marketing munkacsoport márciusi megalakulásáról fentebb már írtunk. Nem ez volt azonban az egyetlen új fejlemény: júniusban indult útjára az Analitika munkacsoport. A munkacsoport indításának  ötlete már régóta megfogalmazódott az IAB-n belül, mivel az analitika téma többnyire csak más szakterületekhez kapcsolódva szokott megjelenni, legyen ez keresőmarketing vagy fejlesztés, és ez nem volt ideális helyzet. Az alapító analitikai szakemberek hangsúlyozták: ez a szakterület jócskán több, mint pusztán a Google Analytics vagy a webáruházak forgalmi riportjai. Azt a célt tűzték ki, hogy edukációval, tapasztalatcserével segítik a piaci szemléletformálást és a tudás növelését. A munkacsoportot 2019. októbere óta Buják Zita (Mito) és Varju János (OTP Bank) vezeti.

 

1/1

Ezúttal nem a printpiaci klasszikust, a teljes oldalas hirdetést értjük ezalatt, hanem az IAB Hungary egyik projektjét, amely még 2018-ban indult, és célja, hogy bizonyos népszerű területeken segítse a közös fogalmak, nyelv és szakmai alapok kialakítását. Az első negyedévben a cross-media kampányokat érintő definíció jelent meg az IAB Hungary részéről, valamint publikáltunk egy összesítést arról is, hogy a kapcsolódó kérdőívet kitöltő szakmabeliek hogyan gondolkodnak a cross-media kampányokról.

Tavasszal-nyáron két további témával is foglalkozott az IAB, ezek egyike a digitális videó volt, amelynek tartalom- és hirdetéspiaci fontossága nem kérdés. Ugyanakkor a piaci véleményeket szondázó kérdőívből az látszott, hogy meglehetősen eltérő, akár ellentmondó szempontok vannak jelen a videóhirdetések kapcsán.

 

Új szolgáltatások

Több új szolgáltatással is jelentkeztünk az év során. Ezek közül elsőként a szolgáltatástár elindításáról számoltunk be tagjainknak. Ennek ötletgazdája és fejlesztője az Onlinemarketing.hu kft., amely az IAB Hungary korábbi projektpályázatán lett első helyezett ezzel a koncepcióval. A cél a tagvállalatok szolgáltatásainak, kompetenciáinak láthatóbbá tétele.

Nyáron indult el az IAB szakszótára közel 400 szócikkel. A szótárhoz több tagvállalat és munkacsoport is hozzájárult a maga szószedeteivel, definícióival.

Az év során kétszer is frissült az IAB Datahouse, legutóbb októberben. A szolgáltatás több mint egy tucat gazdasági és reklámpiaci mutató alakulását mutatja. Ilyen például a GDP, az infláció, a munkanélküliség, a reklámköltés országonként, vagy épp a hazai operációs rendszer és böngésző használati adatok. A szolgáltatás célja, hogy e gyakran vizsgált, sztenderd adatokat könnyen meg lehessen találni és fel lehessen használni pl. prezentációkhoz, összefoglalókhoz, elemzésekhez.

 

Események

Az idei év egyik újdonsága volt az export kerekasztal, amelyet elsőként áprilisban rendeztünk meg. A kezdeményezést az hívta életre, hogy mind több tagunk gondolkodik nemzetközi üzletfejlesztésben, és számukra hasznos lehet a már meglévő tapasztalatok, sikerkritériumok, buktatók és piaci specialitások megosztása.

Rendeztünk IAB Cafét júniusban a reklámköltésekről, és kapcsolódtunk szakmai médiumok eseményeihez is, például a digitális videó és az influencer téma kapcsán a Kreatívval működtünk együtt.

 

Európai kitekintés

A hazai történéseken túl röviden az IAB Europe körüli legfontosabb fejleményekre is visszatekintünk:

  • Június közepén az IAB Europe tagjai kétéves mandátummal új igazgatótanácsot választottak. Az igazgatótanács elnöke Włodzimierz Schmidt, az IAB Poland vezetője lett. A tanács tagjainak teljes listája elolvasható az IAB Europe honlapján.
  • Augusztus közepén csatlakozott az IAB Europe-hoz Filip Sedefov, a Privacy terület senior managereként. Ő lett az új TCF Policies munkacsoport és az IAB Europe Jogi Bizottság operatív vezetője.
  • Az IAB Europe augusztusban közzétette a TCF (Transparency and Consent Framework) 2.0-s verzióját. A TCF használatával a weboldalak automatizáltan menedzselhetik felhasználóik adatkezelési preferenciáit, miközben a GDPR és az ePrivacy Directive előírásainak is megfelelnek. A 2.0-s verziót a piac szereplői júliusban véleményezhették, majd a szakmai szervezet ősszel több webinárium keretében mutatta azt be az érintetteknek.
  • Novemberben CMP (Consent Management Tool) Validatort tett közzé az IAB Europe. Egyúttal bemutatták az eszközzel végzett első felmérés eredményét. Azt vizsgálták, hogy a regisztrált CMP-k megfelelnek-e a Transparency & Consent Framework (TCF) előírásainak. A 150 vizsgált CMP közül első körben 131 bizonyult megfelelőnek.
  • Az IAB Europe új, 8 hetente jelentkező eseménysorozatot indított, Economic Trends Forum címmel. A sorozat minden rendezvénye más-más iparági témára összpontosít, részletesen elemezve az adott piacot. A webinárium keretében kérdés-válasz szekció is van, a résztvevők akár vitázhatnak is egymással.

 

Idénre búcsúzunk, találkozunk a jövő évben! Addig is kellemes ünnepeket és jó pihenést kívánunk minden tagunknak és a digitális reklámpiac iránt érdeklődőknek!:)