Hektikus időszak után új élet indult az IAB Hungaryban

Megosztás

Tisztújítás előtti visszatekintés Sopov Istvántól, az IAB Hungary elnökétől.

sopov_istvan2016 januárjában mindannyian örömmel fogadtuk a strukturált munkamegosztásra és aktív tagi részvételre épülő izgalmas, pörgő elnöki és alelnöki programot. Az akkor bejelentett javaslatok felrajzoltak egy olyan szervezetet, ahol a tagcégek képviselői közel egy tucat szakterületen együtt dolgoznak és az egyes területek vezetését pályázaton lehet elnyerni. Másokkal együtt én is egyből azon gondolkoztam, hogy mely területen vennénk részt szívesen kollégáimmal.

Az idő haladásával beigazolódott, hogy helyes az irány. Rendezvényeket szerveztünk: a 2016. novemberi Programmatic Workshopon több mint 100 ember regisztrált, és azon panaszkodhattunk, hogy a catering nem volt felkészülve ennyi emberre – de a program izgalmas volt. Projektpályázatot írtunk ki, amelyen 3 program is támogatást nyert el: a Penge játék megvalósult, az IAB Szolgáltatástár adatait most gyűjtjük és az Esettanulmányok ötlet is remek volt, noha figyelmeztető jelként ide már nem érkezett elég anyag a tagoktól. Ezzel együtt megjelent egy kutatás a natív területről, kaptuk sorban a megszokott Adex riportokat, és egyre növekedett az online költés.

Ugyanakkor nőtt a bizonytalanság is: egyes munkacsoportok nem tudtak érdemi munkát végezni, máshol a vezető távozott a csoporttól és megtört a lendület. Mindezeken túl egy váratlan konfliktus is lekötötte az energiákat: az IAB megalakulását támogató, segítő MRSZ azt jelezte, hogy a 2008-ban megkötött megállapodás a megváltozott körülmények miatt nem tartható, át kell alakítani. Az akkor érkező javaslatokat az IAB Hungary elnöksége nem fogadta el – így viszont sok hónapos patthelyzet alakult ki.

A piaci helyzet változott: elsőként a hazai mindennapokban is teret nyert a programmatic és ezzel még jobban kinyílt a piacunk a globális szereplők felé, majd az adblock, adfraud, brand safety problémák jelentek meg, amit tovább árnyaltak, nehezítettek a GDPR kihívásai és az ezekre adott megoldások negatív hatása.

2000-2015 között a digitális reklámban a személyek jelentették az igazi biztos pontot. Olyan volt korábban is, hogy egy meghatározó szakember távozott a pozíciójából, de a legtöbb esetben akár heteken belül egy másik fontos helyen tűnt fel. 2016-tól egy egészen más helyzettel kellett megbarátkozni: a korábbi vezetők gyakran nemcsak az adott cégtől, hanem az iparágból is kiléptek. A 2016-ban megválasztott elnökségi és munkacsoport vezetőkből (összesen 18 személy) mindössze 6-an dolgoznak ugyanott ma is, és vitték a tisztségüket a teljes ciklus alatt.

2017 közepére több, egymástól független esemény is nehezítette a szervezet életét:  elnöki és elnökségi tagi lemondások, az MRSZ egyeztetések megakadása és a munkacsoportok jó részének leállása. Az én személyes életem itt csatlakozott az IAB Hungary történetéhez: az új elnök keresése közben többen is megtaláltak azzal, hogy ha sikerült egy sikeres, önálló vállalkozást felépíteni, akkor talán ezt a sokban hasonlító feladatot is el tudom látni. Elfogadtam a felkérést és reméltem, hogy meg tudom majd állni a helyem.

Már az első napoktól látszott: mindent újra kell gondolni, miközben 2017 telére a helyzet egészen kritikussá vált: még a megszűnés is felmerült a lehetőségek között, miközben 3 lépésben összesen 10 új elnökségi tagot kellett bevonni a munkafolyamatba. Innen sikerült az MRSZ és az IAB vezetőinek egy olyan megállapodást kidolgozni 2018 áprilisára, amelyről viszont meggyőződésem, hogy élhető és hasznos keretet biztosít számunkra hosszú távon is. De ezt a keretet csak az IAB Hungary tagjainak anyagi hozzájárulása, aktivitása, akarata, szándékai tölthetik meg tartalommal.

2018 tavaszán sikeresen lezárult a közel két éves tárgyalássorozat: az MRSZ és az IAB Hungary taggyűlése is elfogadta az együttműködés új rendszerét, ami lehetővé teszi, hogy egy tag választása szerint akár csak az IAB-hoz csatlakozzon. Az önálló gazdálkodás bevezetése óta csak néhány cég lépett ki (azok, amelyek már korábban is távolabb voltak a digitális területtől), ugyanakkor folyamatossá váltak a belépések – július óta 7 cég csatlakozott. Szeptemberben az elnökség is kimondta: most már csak a szakmai munkára kell koncentrálnunk és teljesíteni kell.

Mit tehetünk a tagokért? A kedvelt frázis szerint három kulcspont van, amit mindenki elvár az IAB Hungary-tól: információ, interakció, inspiráció. Ezek mentén alakítjuk az egyes akcióinkat.

A kommunikáció erősítésével, új weboldallal, social media eszközökkel növeljük az informáltságot, terjesztjük a legfontosabb trendeket, tudást a tagok között, ahol a cégvezetők szűk körén túllépve hétről-hétre több kollégához jutunk el közvetlenül is az anyagainkkal.

Az interakciók terepe a találkozók, szakterületek szervezése. Szerveztünk informálisabb beszélgetős alkalmat és szakmai kerekasztalt is, vagy éppen egy-egy szakmai fogalom definícióját jártuk körül közösen. Ilyenkor mód van a gondolatok cseréjére éppúgy, mint új projektek kitalálására.

Inspirációt pedig azzal igyekszünk adni, hogy nyitunk a fiatalok felé, továbbá intenzívebben foglalkozunk nemzetközi anyagokkal.

Ez a folyamat indult el tavaly ősszel, és a tisztújítást követően ennek a részleteit, újdonságait szeretnénk bevezetni már a következő negyedévekben – miközben számos területen meg is kell újulnia a rendszereinknek, legyen szó akár a reklámriportokról vagy éppen a sajtóanyagainkról.

Az IAB Hungary célja nem változik! Várunk sorainkba minden olyan kommunikációs iparban érintett szereplőt, akinek van digitális területet érintő feladata, terméke vagy éppen projektje, mert itt fogja megtalálni azokat az adatokat, hátteret, információkat, amelyek a munkájához szükségesek. Továbbra is valljuk: A reklám hasznos, hatékony, élményt ad és digitális!

Sopov István