Elérhetőek az IAB Europe Virtual Programmatic Day anyagai

Megosztás

November második felében zajlott az IAB Europe programmatic témájú eseményének friss kiadása. Most elérhetővé tették a webinar hanganyagát és az elhangzottakhoz kapcsolódó prezentációt is.

A Virtual Programmatic Day szokás szerint olyan témákkal foglalkozott, mint a programmatic piac mérete, a szegmenssel kapcsolatos attitűdök, de szóba került a GDPR és az olyan iparági normák érvényesülése is, mint a transzparencia és a bizalom.

Néhány érdekesség az elhangzottak közül:

  • Tavaly már a 12 milliárd eurót közelítette az európai programmatic piac mérete. A növekedés még mindig kétszámjegyű, de a szegmens érésével párhuzamosan erősen csökken az üteme (2017: 27,1%).
  • A digitális költés immár 62 százaléka programmatic módon realizálódott. A programmaticon belül a programmatic direct a nagyobb szelet.
  • A programmatic költés harmada videós, ez utóbbi szegmens 4,5-szer olyan gyorsan nő, mint a bannereké.
  • A programmatic költésnek mostanra több mint fele mobil. Ez számszerűsítve 6,7 milliárd eurót jelent.
  • Mind a hirdetők, mind az ügynökségek, mind a kiadók esetében átrendeződés látható a partnerségek terén. Az in-house trend mindhárom csoportnál jellemző. Ami a mögöttes motivációt illeti: a hirdetők nagyobb transzprenciára vágynak a leginkább, az ügynökségek a működés jobb kontrolljára, míg a médiatulajdonosok szeretnék a rendelkezésre álló inventory-t jobban monetizálni.
  • A megkérdezett hirdetők, ügynökségek és médiatulajdonosok 90%-a várja, hogy a programmatic befektetéseik nőnek a következő 12 hónapban.

Ha érdekel a teljes prezentáció és a hangfelvétel, itt találod: https://www.iabeurope.eu/research-thought-leadership/programmatic/event-recording-iab-europe-virtual-programmatic-day-h2-2018/