Indul az 1/1: adjunk közös tartalmat a szakkifejezéseknek

Megosztás

Minden hónapban egy fogalom tartalmát keressük közösen. Olvasd el Sólyom Balázs elnökségi tagunk beharangozóját, és vegyél részt te is a közös gondolkodásban!

Gondolom, ti is találkoztatok már azzal a jelenséggel, hogy egy-egy szakkifejezést többféle értelemben használ a marketingszakma. Ennek oka az esetek többségében nem nyelvünk sokszínűsége, hanem előfordul, hogy egy adott kifejezés alatt mást és mást értünk – ami bizony félreértésekhez vezet nagyon sok esetben.

Ennek kapcsán az IAB Hungary nevében szeretnénk életre hívni egy új platformot, amelynek keretében minden hónapban kísérletet teszünk arra, hogy megfejtsük mit gondolnak a szakma szereplői egy adott fogalomról vagy területről. Egy rövid form segítségével bárki megoszthatja velünk, hogy számára mit is jelent a kérdéses dolog, amit a Neticle csapat és annak Zurvey szoftvere segítségével fel is dolgozunk, végül pedig az IAB készít egy ajánlást/összefoglalót is az adott témában, hogy a meghatározásokon túl legyen egy közös megfogalmazásunk is, amelyet többen is használhatnak!

Nézzük az első témát:

Az elmúlt időszak egyik nagy buzzwördje kétségtelenül az “influencer” kifejezés lett. Azonban workshopokon, konferenciákon és zsűrikben is gyakran felmerül a kérdés, hogy ki is az az influencer, illetve mitől nevezhetünk egy kampányt influencer kampánynak. Ha posztol egyet Hosszú Katinka a mobilunkra, vagy ha Marsalkó Dávid megjelenik az óriásplakátunkon, vagy ha a Punnany Massif szerepel egy rendezvényemen, vagy netán ha SZABYEST szerepel a 30 másodperces TVC-nkben? Számít esetleg, hogy ügynökség által készített a tartalom, vagy a szóban forgó személy hozta létre?

Rengeteg kérdést fel lehetne tenni annak érdekében hogy tovább boncolgassuk a témát, de inkább megkérdezlek Titeket! Kíváncsi lennék, hogy a szakma szereplői, mit is gondolnak erről a területről, legyen szó akár ügynökségi, akár média, akár szolgáltató, akár ügyfél oldalról! Kérlek oszd meg velünk, az alábbi rövid form kitöltésével, hogy szerinted mitől tekinthető egy kampány influencer kampánynak:

https://goo.gl/forms/gNXhEOTSjTnXJY7F2

A válaszaitokat a Neticle csapat segítségével fogjuk összegezni, feldolgozni és kiértékelni, amit egy cikk formájában meg is osztunk majd veletek – az egészet pedig végül egy IAB-s ajánlás fog zárni, természetesen az adott témában! A válaszaitokat 2018. október 8-ig várjuk, és az eredményekre az október 17-ei héten számíthattok.

Sólyom Balázs, az IAB Hungary elnökségi tagja