Megvan az IAB két új elnökségi tagja

Megosztás

Két, a média oldalt képviselő elnökségi tagot választottak meg az IAB Hungary tagjai.

Az öt jelölt közül Dudás Gergely (RTL Magyarország) és Kovács Péter (CEMP) kapták a legtöbb szavazatot. Az október 12-én zárult szavazás keretében ötven voks érkezett. A két befutó szakember mellett Gazsó Gábor (Evomedia), Kékesi Zsuzsa (HVG) és Zalai Ágnes (CDM) vállalták a jelöltséget.

Dudás Gergely 2000-ben diplomázott a BGE kereskedelmi szakán, amelyet 2004-ben marketing mester diplomával egészített ki. 17 éve dolgozik jelenlegi munkahelyén, ezen belül 2008-2015 között értékesítési igazgató volt, 2015-től pedig kereskedelmi igazgató az RTL Magyarországnál. A televíziós értékesítés mellett az egyre hangsúlyosabb digitális értékesítési területért is felel. Jelölti bemutatkozója szerint szívügye és az IAB-n belül legfőbb célja az online videós piac fejlesztése, amely meggyőződése szerint a digitális hirdetési piacon a következő időszak legnagyobb növekedést generáló területe lesz.

“Izgatottan állok az elnökségi feladatok elébe. Nekem a tévében felnőve mindig erős kötődésem lesz a videóhoz. Új érzem, hogy lesz feladatom rendesen :)” – írta blogunknak Gergely a megválasztása kapcsán.

Kovács Péter a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán végzett 2010-ben, ahol kommunikáció- és médiatudományt tanult. Tanulmányai után a Kreatív magazint is kiadó, valamint a Kreatív Online-t is működtető Professional Publishing Hungary kiadónál helyezkedett el, ahol fél év rendezvényszervezés után átkerült az értékesítési csapatba. 2013-ban csatlakozott a CEMP Sales House csapatába, ahol kezdetben a direkt értékesítés volt a feladata, majd később beletanult az ügynökségi kapcsolattartás világába is. 2016 év vége óta értékesítési vezetőként dolgozik, ahol a direkt ügyfélkapcsolatokért felelős csoportot vezeti. Hobbija a zene, a filmek és az utazás.

“Nagy megtiszteltetés számomra, hogy megválasztottak elnökségi tagnak.
Tagságom alatt a legjobb tudásom szerint szeretném erősíteni a kapcsolatot a piaci szereplők között. 
A technológia és a felhasználói élmény folyamatosan változik, reagálni kell a piac szükségleteire. Célom a digitális média erősítése, valamint új hirdetési megoldások megtalálása.  A feladat az, hogy ezeket együtt alakítsuk és formáljuk úgy, hogy közben a felhasználók is pozitívan élik meg azt” – mondta el Péter.

Gratulálunk és jó munkát kívánunk az új elnökségi tagoknak!:)