Több mint 150 százalékkal nőtt a programmatic videó

Megosztás

De a programmatic piac egésze is óriásit bővült tavaly. Az IAB Europe az IHS Markit kutatócéggel együttműködésben a dmexco-n mutatta be az európai költési adatokat.

A programmatic display 42,7 százalékkal bővült 2016-ban, azaz a szegmens a 2015-ös 5,7 milliárd euró után 2016-ban 8,1 milliárd eurót tett ki. Ez azt is jelenti egyben, hogy tavaly az európai display költés fele (50,1%) a programmatic szegmensben realizálódott.

A programmatic két eminense a videó és a mobil. A videoköltés 155 százalékkal lódult meg, és ezzel a teljes videoköltés 45 százalékát tette ki, míg a leginkább programmatic formátum a mobil, ahol már 65 százalékos a részarány. A mobilköltés 2016-ban 3,5 milliárd euró volt, míg a videó 1,37 milliárd.

Európa keleti fele 53 százalékkal, míg a nyugati piacok 42 százalékkal bővültek. A képet árnyalja, hogy a nyugat-európai költés 7,5 milliárd eurót tett ki, a CEE viszont csupán 0,6 milliárdot.

iab_programmatic_eu_2016

A kutatást az IAB Europe és az IHS Markit a programmatic ökoszisztéma különböző típusú szereplőinek megkérdezésével állította elő. A költésadatok a nemzeti IAB-k Adex-számain, tranzakciós adatokon, statisztikai és ökonometriai modelleken, valamint szakértői beszélgetéseken alapulnak. A programmatic szegemensről szóló jelentés az Adex-kutatás kiegészítése.

Daniel Knapp, az IHS Markit vezető munkatársa elmondta: “Európa immár a programmatic fejlődés élére állt. A programmatic óriási utat tett meg a 2013-as 18,3 százalékos költésaránytól a 2016-os 50,1 százalékig. A tranzakciós mechanizmusok egyre érettebbé, elterjedtebbé váltak. Az európai fejlődés ugyanakkor egyenetlen, a kevésbé érett piacok lemaradtak az olyan éllovasok mögött, mint az Egyesült Királyság és Hollandia. Az online reklám bővülése most nagymértékben a programmatic növekedését jelenti, de az európai szabályozói környezet változása bizonytalanságokat okoz az adatgyűjtés és – használat területén, ami a jövőbeni növekedési lehetőségekre is kihat.”

A teljes kutatást az IAB Hungary tagjai számára elérhetővé tettük a tagi listán keresztül. Ha tag vagy, de nem jutott el hozzád, keresd Máth Andrást!