Vonja vissza!

Posztunkban változtatás nélkül közöljük a Magyar Reklámszövetség és társszövetségei, köztük az IAB Hungary, közös szakmai álláspontját a kormánynak a reklámpiacot érintő jogszabálytervezeteivel kapcsolatban. Tárgy: A Magyar Reklámszövetség és társszövetségeinek közös szakmai álláspontja „A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény módosítása” tárgyában Budapest, 2015. május 28. A Magyar Reklámszövetség és…

Blokkolásgátló

A hirdetésblokkolók böngészőkhöz installálható kiegészítők, amik – ahogy a nevük is mutatja – arra szolgálnak, hogy az internetezőket tartalomfogyasztás közben megfosszák a reklámok élményétől. Oly mértékben növekszik a blokkolót használók száma, hogy az már sok kiadót kezd nyomasztani, és a szakmai szervezetek is egyre inkább rákényszerülnek a határozott állásfoglalásra, illetve különféle akciótervek készítésére. Tavaly szeptemberben hozta ki…

IAB programmatic felmérés – Töltsetek és nyerjetek!

Az IAB Europe felhívja a hirdetők, médiaügynökségek és kiadók képviselőit, azaz Benneteket, hogy vegyetek részt a szervezet Programmatic Advertising kutatásában, és szánjatok 10 percet a felmérés kérdőívének kitöltésére. A kérdőív kitöltésével minden szakember, azaz Ti is hozzájárultok ahhoz, hogy az IAB Europe a lehető legrészletesebb európai programmatic körképet adhassa az iparág számára a készülő Road to Programmatic elemzésében.…